Csak keresetlenül... a magam velejét.

(És) láttam anno egy szép sztorit is :

A végstádiumos gégerákos 60-as bácsi napközbe kihúzgált már 2* magából mindent, a nappalos nővérnek tele volt a hócipője, a folyosón gyomornedv, bélsár, vér és antibiotikum szaga terjengett minden takarítás ellenére egész vasárnap. Megjött az éjszakás nővér, átvette a szolit- magam a tv-zőből fű alatt sandítottam a dolgokat,- és megkérdezte a bácsit ,hogy muszáj-e neki a délelőttös által beadott nyugtató, feszült- e?
A bácsi nemet intett, ő kihúzgálta belőle a nélkülözhető csöveket, a bácsi kislattyogott még a wc-re is, közbe rámosolyogtam, ő vissza rám, és az esti nihilbe belecsendült a Child in Time.
Éjszaka, mikor friss mandulás műtöttként a fagyimért mentem a hűtőhöz, hallom, hogy szörcsög a bácsi erőlködve, keresem a nővért, senki a pultnál. Istenem, hát megfullad!
Nézek a szobába. Nővérke odatolt a bácsi mellé egy ágyat és ott olvasott mellette, hogy ne legyen egyedül.
Reggel 5-kor a szívhang-gépre ébredtem és szaladgáló puha léptekre, az ágyat 1 orvos és 2 nővér vette körül, az egyik a kezét fogta a bácsinak, az orvos a csővel küzdött a torkába, a nővérke meg valami szert tolt belé.
Fél óra múlva ekzitált. Láttam a kilógó lábát a lepedő alól. Sajnáltam, pedig tegnap még ment is. Meg mosolygott. Volt előtte egy könyv, még én tévéztem, az jutott eszembe, hogy nem is végzett vele.

A nappalos nővér bejött egy óra múlva megnézni, hogy vagyok, leültettem az ágy szélére, és megkérdeztem, ő hogy van. Láttam, hogy kivan.

Mondja, hogy most telefonált a bácsi lánya, hogy apuka nem veszi fel a telefont.
És neki kellett elmondani. Az orvos dolga lett volna, ők kapják az oktatást is, dehát mit mondott volna, hogy majd később felhívja a bácsi, most alszik?

Az ablakot délelőtt nyitva hagytam.
Ez olyan zsigeri babona: ha meghal valaki , nyitva kell hagyni mindent.