Fekszem az ágyon-- nah jó, nem Demljén módra-, de elvágyódom. Hátra tekintve rá kell, hogy jöjjek, hogy az egész eddigi életem arról szólt, hogy a rendszer rabszolgájaként tanuljak,hogy jól keressek, és jól keressek, hogy biztonságban érezzem magam, hogy aztán egész életembe szorongassam a seggem a megszerzett biztonság megőrzéséhez, és hogy végül rájöjjek, hogy mindez egy illúzió, ami semmit sem ér.

Itt lebegek a van vagy nincs két rétege között immár egy éve, és olyan világok tárultak ki előttem, amiknek létezéséről csak álmodtam eddig.

Kundera már megirta, ez nem más, mint a lét elviselhetet könnyűsége. És én, akinek mindig mázsák voltak a vállaira csatolva most a sötétbe burkolózó utat is könnyednek találom. Csak a fájdalom figyelmeztet időnként arra, hogy lehet ez még rémisztő is, nem csak egy csodás utazás.

De utazunk, ehhez kétség sem fér.